more »" />

 
 

Amit olvasni ajánlok…

 

Michel Roux: Tésztavarázs

Általában nem szoktam megilletődni attól, ha egy 3 Michelin-csillagos séf szakácskönyvet ír. Olvastam már ilyen szerzőktől tökéletesen használhatatlan könyveket, a valóságos konyháktól messze elrugaszkodott receptekkel: kigyönyörködjük magunkat a lenyűgöző fotókban, aztán összecsukjuk, és soha többé nem nyitjuk ki.

Nos, Michel Roux könyve nem ilyen.

A Tésztavarázs tényleg varázslatos. Pontos leírások, otthoni körülmények között is működőképes receptek, káprázatos fotók – és csúcsszakácshoz képest egészen kevés a földtől elrugaszkodott ötlet. Az egyik ilyen bizarr ötlet az, hogy a pizzatésztánál a liszt, a víz és a levegő hőmérsékletének Roux szerint együttesen 64 fokosnak kell lennie, s ilyenkor elgondolkodunk, hogy a legkitűnőbb pizzákat készítő nápolyiak halálra röhögnék magukat, ha azt tanácsolnák nekik, hogy méricskéljék a hőmérsékletet, de hát a franciák azért franciák, hogy minden csavarjanak egyet, különösen ha gasztronómiáról van szól.

A magam részéről a bonyolult pizzareceptet nem próbáltam ki, de volt szerencsém a brióst elkészíteni, és tényleg remek. Ezek után pedig a könyv felkínál mindent, ami a tészták világában fellehető: pástétomtészta, égetett- és croissanttészta, filo, levelestészta és amit csak el tudunk képzelni. És minden fejezethez számos recept, amelyek közül kiemelkedik a párizsi kávéházakban mindig kapható sodótorta, ez a vékony tésztakérgen sült vastag krém, amelyhez a recept szerint párolt szilvát lehet adni, hogy a végtelenségig kényeztetessük lelkünket.

Az édes ízek mellett a sós ízek kedvelői is megtalálják a maguk csábításait, például a tésztakéregben, rizzsel együtt sült lazacot.
Aki pedig rászánja magát, és egy hőmérővel felszerelkezve mégis elkészíti a Roux-féle pizzát, hát könnyen lehet, hogy valóban a világ legjobb pizzátésztáját fogja előállítani. Csak ebben az esetben ne rontsa el tubusos pizzaszósszal.
(T.Bálint Kiadó) 

 

Stefan Gates: A gasztronauta

Vannak, akik zseniálisan tudnak főzni és vannak, akik zseniálisan tudnak írni.
A kettő együtt viszonylag ritkán fordul elő, de az angol Stefan Gates esetében előfordult. A gasztronauta című könyve maga alá gyűr – alkalmanként morbid – humorával és fékezetlen sodrásával, s ha egy kis időre mégis letesszük, akkor ez csakis azért történik, hogy elrohanjunk a piacra, majd bevessük magunkat a hozzávalókkal a konyhába és megdicsőülten hozzuk ki a műalkotást. Gates humorba oltott virtuozitással vezet végig minket furcsa, de ellenállhatatlan receptjein, konyhakalandjain, a kis méretű könyv nagy-nagy tartalmát pedig merészen nem szakítják meg étvágyfelkeltő fotók, itt a fantáziánkra bíznak mindent, és higgyék el, Stefan Gates írásai bármelyikünk fantáziáját megtermékenyítik.

Amíg el nem olvassuk, nem is tudjuk, hogy hamis teknősleves kell legalább egyszer az életben, és nélküle azt sem tudnánk, mi is az a mamu-gomba reggeli. Ne is keressék a lexikonban, mamu gomba csak A gasztronautában létezik, de érdemes előállítani, akárcsak a sárgarépadzsemet. A házi gyömbérsört kipróbáltam, és azóta komoly kísértést érzek arra, hogy hálaadó imát mondjak Stefan Gatesnek. A bizarrságokról szóló részeket meg ne vegyék komolyan, nem is szánták annak. De olvasni ezeket is jó…  (Alexandra Kiadó)


Bill Granger:Most te főzz!

Évek óta nézhetjük különböző tv-csatornákon, ahogy az ausztrál Bill Granger közvetlen stílusban, hanyag eleganciával készíti el ételeit, amelyek nem olyan bonyolultak, hogy egy kezdő főzőcskézőt megrémítsenek, de annyira ízletesek, hogy azzal egy haladó főzőcskézőnek is örömet lehet szerezni. A könyv a nyugati szerzőktől már megszokott minőségben kerül elénk: szellős tördeléssel és hihetelenül professzionális fényképezéssel.

Sajnos, mi nem állunk olyan meghitt viszonyban a tengerrel, mint Ausztrália, hol szinte nincs is nagyobb város, amely nem a tengerparton épült volna, így a halas-tengergyümölcsös receptek nekünk nehezen elérhető vágyak maradnak, de ezt bőven ellensúlyozza az egyszerűen, jó minőségű alapanyagokból elkészíthető receptek sokasága. Mindenkinek ajánlom például a majorannás, paradicsomos borjúbordát, bizonyságképpen arra, hogy nem csak bécsiszeletként és pörköltként használható a borjúhús, ráadásul a majoránnna még egy kicsit „magyaros“ fűszer is, gondoljunk csak a tokányra… Nem lehet rossz választás utána a tiramisu-parfé! (Grafo Kiadó)


James Hillman és Charles Boer:
Freud saját szakácskönyve

Évek óta hirdetem, ahol csak módom van rá, hogy a boldogsághoz vezető út egyik szakasza gasztronómiai élvezetekkel van kikövezve, s ez alatt természetesen nem a korlátlan habzsolást értem, hanem a minőségi, évszázadok alatt csiszolódott fogások ismeretét, a mértékletes és belátó fogyasztásuk okozta gyönyört.

Most igazolva látom saját kis laikus teóriámat, hiszen a Freud saját szakácskönyve című kötetben maga a pszichoanalízis nagymestere áll ki az asztali örömök mellett. Sigmund Freud az emberi elme mellett a kulináriát is nagyon jól ismerte, sőt, a kettő között közvetlen kapcsolatot is talált. Ebben a könyben olvasható egy bölcs megállapítás: „a kiegyensúlyozott diéták következménye a kiegyensúlyozatlan elme“.

– Új hisztériás zavarok, tünetek és szorongások egész serege köszönt ránk: bulémia, elhízottság, ételallergiák, anorexia, diétás hóbortok, vitamin- és ásványianyag-függőségek (képzeljék el, hogy megkívánják a tengeri moszatot és a dolomitot!), ételfóbiák, rákkeltő paranoiák, nem beszélve az egészséges ételek – az őshorda, archaikus elődeink vadrizsből, bogyókból és csontokból álló étkei – iránti nosztalgiákról – mondja Freud, amikor még aligha lehetett sejteni, hogy a felsorolt jelenségek korunkban teljesen beépülnek a mindennapjainkba.
Freud szerint a doktoroknak nincs jó étvágyuk, de könyv alapján megállapítható, hogy ő szerencsés kivételt képez: a zsidó-német keverékkonyha recepjei, franciás finomságok, sőt sonkareceptek egyaránt megtalálhatók a nevével fémjelzett könyvben. A kötet nagy pozitivuma, hogy egyszerre gazdagít receptekkel és foszt meg butácska fóbiáktól.
(Múlt és Jövő Kiadó)


Spanyol kulinária

Gazpacho és paella – nagyjából ennyit tudunk a spanyol konyháról, mivel a nyaralások során ezekkel az obligát ételekkel szoktunk találkozni. Spanyolország messze van, nem jutott el hozzánk a sertészsírral gyúrt empanada, amely számtalan féle töltelékkel készült pástétomszerűség, a sóhajvékonyra szelt kasztíliai marhasonka (cecina de León) vagy az extremadurai híres füstölt pirospaprika. Egyes ételeknél – pl. crema catalana – enyhe déjà vu érzésünk is van: ezeket a francia konyha közvetítésével ismertük meg, holott a spanyolok legalább annyira a magukénak vallják őket. Extremadura egyébként borairól is nevezetes, akárcsak a Don Quijoté történetéből ismerős La Mancha, és még nem is merültünk el Andalúzia kincsének, a sherrynek a múltjában. Mindezekről sok szó esik a Spanyol kulináriában, a spanyolok – a móroktól és a gyarmati áruktól megihletett – konyhaművészetének legteljesebb magyar nyelvű bemutatójában.

És ha legközelebb Sevilla környékén jár valaki, akkor mindenképpen kóstolja meg a mojama névre hallgató szárított tonhalat, amelyet a hűvös, sós párát terelő szél érlel sötétbarnára, és amely komoly konkurenciát jelent az ibériai sonkának (jamon iberico).  (Vince Kiadó)


Francia kulinária

A magyar nyelven elérhető gasztronómiai (szak)irodalom területén tátongó rést foltozta be a Vince kiadó: a Francia kulinária a világ legtekintélyesebb nemzeti konyhaművészetét ismerteti meg az olvasókkal. A részletgazdag, az emblematikus és kevésbé ismert fogások mellett a tájegységeket, étkezési szokásokat, alapanyagokat és konkrét recepteket bemutató kötet talán a Kulinária-sorozat legfontosabbika, de mindenképp a leghíresebb – ami tárgyát, a francia konyhát illeti.

A francia konyha pedig kimeríthetetlen, úgy képes megújulni, hogy közben ragaszkodik a tradíciókhoz és nem hajlik meg szolgaian minden tegnap érkezett, ma csúcsra járatott és holnap elfeledett divat előtt, hanem az eleganciát és a vidék egyszerűségét keverve hódítja meg újra és újra a világot.

A receptek mellett – amelyek szép számmal megtalálhatók a kötetben – a Francia kulinária történeti-kulturális-kulináris bedekker is, ízútleírás, számos olyan adalékkal, amelyek mind szükségesek ahhoz, hogy megértsük: mi áll a híres fogások múltjában és honnan is ered a franciák szenvedélye az étkezések iránt?  (Vince kiadó)

Berry Verhoef: Sörök enciklopédiája

Szinte azt is mondhatnám, hogy ennek a könyvnek köszönhetően lettem sörivó. De azt bizton állíthatom, hogy a Sörök enciklopédiájának köszönhetően ismertem meg igazi mélységében a sörök meglepően mély világát, ebből derült ki, hogy a sörök hányféle erjesztéssel, hányféle malátázással és milyen fokú komlózással készülnek. A címkéken futólag elolvasott kategóriák hirtelen értelmet nyertek, hiszen az általában fogyasztott pilseni típusú sörökön kívül egy egész sörvilág van: lager, baksör, ale, duvel, bitter, stout, helles, lambic, kölsch, porter, dortmundi…

Nem fantázianevek ezek, mind-mind egy bizonyos fajta sört takar. Pontosan megtudjuk azt is, hogy miként kell a sört kóstolgatni, hiszen nemcsak a borok különböznek, hanem a sörök is, s noha ezekből tényleg nincs annyi, mint a borokból, az évjárat se számít sokat, ám annál lényegesebb a víz, a maláta és a komló eredete.

Sajnos, Magyarországon alig voltak és nem is maradtak meg a kis sörfőzdék, de tőlünk nyugatabbra számtalan ilyen van, s bár a hipermarketek polcain mindenhol az ismerős világmárkák virítanak, érdemes betérni a helyi sörözőkbe, ahol sehol máshol vissza nem köszönő sörmárkákkal találkozhatunk, kimérve és üvegezve is. És egy fontos tanulság: a sörök nem csupán egyszerű szomjoltók, érdemes a söröket legalább néha ízlelni, hiszen a mennyiségi sörfogyasztás mellett bizony létezik minőségi is.
(Alexandra Kiadó)


 

No comments

Be the first one to leave a comment.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.

 

október 2017
H K S C P S V
« szept    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

 

Rémséf: Blumenthal otthon – meg az ötfűszeres kacsamell

Rémséf: Blumenthal otthon – meg az ötfűszeres kacsamell

      A csöndesen, de megátalkodottan excentrikus Blumenthalt nézni ugyan szeretjük, talán a főztjét is megkóstolnánk,...

 
A nagy guacamole-vita

A nagy guacamole-vita

      A guacamole az egyik legjobb nyári (meg téli, tavaszi, őszi) mártogatós, a jellegtelen avokádó lenyűgöző...

 
Portobello csodája

Portobello csodája

      Az ember gyanútlanul azt hihetné, hogy Portobello valami szívbemászó olasz kikötőváros, a Földközi-tenger...

 
A csőre töltött grillszezon

A csőre töltött grillszezon

      A grillezés évről évre egyre kevésbé nemzetidegen a borongós magyar lélektől. Talán ebben a sokat...

 
Babra, magyar!

Babra, magyar!

      Ha egyszer egy üzlet beindul… – szokták sóhajtozni, s Bud Spencernek – azaz Carlo Pedersolinak –...

 
 

Német blogok