more »" />

 
 

Almáspite kalap nélkül…

 

Mitikus gyümölcs az alma, ez igazán köztudott. Az almával kezdődött minden, alma már akkor is volt, amikor az úr lelke lebegett vala a vizek fölött, s az sem kizárt, hogy az apokalipszisban is lesz némi része. Így lenne ez logikus, ha már a teremtésben megkapta a maga fontos szerepét, hiszen a paradicsomból való kiűzetés is az almatilalom áthágása miatt következett be. De valljuk be őszintén, ha az almából készíthető pitékre, tortákra gondolunk, akkor úgy érezhetjük, megérte.

Az alma mitológiai karrierje azonban nem ért véget azzal, hogy sikerrel csábult el utána Éva oldalbordánk, hanem újabb zűrt okozott a trójai háború idején is. A magam részéről azonban élek a gyanúval, hogy az igazi Páris nem azzal vívta ki a szeszélyes görög istenasszonyok nem múló haragját, hogy trójai Helénának adta az almát. Sokkal inkább azzal, hogy nem adta oda őkegyelmességüknek az almával járó recepteket, amelyeket szintén a viszályszító Érisztől kapott. Igaz, egyetlen ókori forrás sem említ recepteskönyvet, de hát ez annak tudható be, hogy a büszke görögök röstelkedtek volna, ha kiderül, hogy ilyen kevéssé isteni ok miatt viaskodtak tíz évig…

Az almáért őseink feláldozták a paradicsomot és lerombolták Tróját, s kérdem én, hány gyümölcs tudhat maga mögött ilyen fényes karriert?

Akármi is történt, annyi bizonyos, hogy az almáért őseink feláldozták a paradicsomot és lerombolták Tróját, s kérdem én, hány gyümölcs tudhat maga mögött ilyen fényes karriert? Ehhez hasonlót nemhogy más gyümölcsért, de még japán mijazaki marhabélszínért vagy norvég vadlazacért sem követtek el soha. Sőt, a fénykorát élő Marilyn Monroe-ért sem.

Amikor tehát beleharapunk egy almás süteménybe, jusson eszünkbe, hogy éppen az élő és illatos történelmet majszoljuk, s az íze mellett emiatt is beleborzonghatunk kéjesen. Almás édességet készíteni a biztos siker záloga, hiszen kiemelkedő tehetségtelenség szükséges ahhoz, hogy ezt is elrontsuk. Az alma még kissé égetten is jó, hiszen csak karamellizálódik, és önmagában is kész sütemény, amennyiben a magháza helyére mézet, törött diót, fahéjat, mazsolát tömünk és megsütjük. Akár egy régi sparhert vasplattniján, akár egy übermodern sütő légkeveréses keblén.

A pitelaphoz:
38-40 dkg liszt
1 dkg porcukor
20 g friss élesztő
1,2 dl langyos tej
2 tojás
1 citrom lereszelt héja
1 dkg puha vaj
1 tojássárgája
0,5 dl tejszín

Az almafeltéthez:
1 kg alma, meghámozva, kicsumázva, felkockázva
1 kiskanál őrölt fahéj
a lereszelt héjú citrom leve
6 dkg dióbél
8 dkg barnacukor
1 evőkanál vaj
2-3 evőkanálnyi barnarum

1. A tejbe keverjük bele a porcukor felét és morzsoljuk hozzá az élesztőt.
A lisztet és a maradék porcukrot szitáljuk egy edénybe, majd 5 perc múlva, mikor az élesztős tej felhabzott, öntsük a liszthez. Adjuk hozzá a vajat, a tojásokat, a citromhéjat. Kézzel vagy géppel dagasszuk puha tésztává, majd konyharuhával letakarva kelesszük egy órán át.

2. Tegyük a megkelt tésztát egy 30X40 cm-es tepsibe, kézzel nyújtsuk-lapogassuk ki, és hagyjuk kelni még 15 percig. A végén megkenjük
a tojássárgájával elkevert tejszínnel.

3. Amíg a tészta pihen, az almát kevés vajon átpároljuk, fahéjjal és a citrom levével gazdagítjuk, majd az egészet eloszlatjuk a tészta tetején. Akkor jó, ha az almatakaró vastag, mint a hó a Mont Blanc derekán. A mű megkoronázása: az enyhén megpirított dióbélt vágjuk durvára vagy daráljuk le, keverjük össze barnacukorral, bőségesen szórjuk az alma tetejére, és egy nagyvonalú mozdulattal locsoljuk meg a rummal.

4. 180 fokos sütőben 35-40 perc alatt elkészül, a rumos cukor rápirul az almára, és megértjük, mi is az az extázis. Egy ilyen sütemény után minden férfi Páris lesz, és minden nő Heléna. Legalábbis átmenetileg.

 

No comments

Be the first one to leave a comment.

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.


____________________________

 

március 2019
H K S C P S V
« szept    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

 

Rémséf: Blumenthal otthon – meg az ötfűszeres kacsamell

Rémséf: Blumenthal otthon – meg az ötfűszeres kacsamell

      A csöndesen, de megátalkodottan excentrikus Blumenthalt nézni ugyan szeretjük, talán a főztjét is megkóstolnánk,...

 
A nagy guacamole-vita

A nagy guacamole-vita

      A guacamole az egyik legjobb nyári (meg téli, tavaszi, őszi) mártogatós, a jellegtelen avokádó lenyűgöző...

 
Portobello csodája

Portobello csodája

      Az ember gyanútlanul azt hihetné, hogy Portobello valami szívbemászó olasz kikötőváros, a Földközi-tenger...

 
A csőre töltött grillszezon

A csőre töltött grillszezon

      A grillezés évről évre egyre kevésbé nemzetidegen a borongós magyar lélektől. Talán ebben a sokat...

 
Babra, magyar!

Babra, magyar!

      Ha egyszer egy üzlet beindul… – szokták sóhajtozni, s Bud Spencernek – azaz Carlo Pedersolinak –...

 
A húsvéti kalács unokahúga: az igazi briós

A húsvéti kalács unokahúga: az igazi briós

      Ha eluntátok, hogy húsvétra kalácsot fonjatok, akkor süssetek brióst, amely nem teljesen úgy készül,...

 
Egy zsák újkrumplit cipel a tavasz

Egy zsák újkrumplit cipel a tavasz

        Konyhánkban évek óta a harmatos lelkű újburgonya meg az ujjaink közül csintalanul ki-kiugráló...

 
 

Német blogok