more »" />

 
 

A túrótorta légiessége

 

Egy mazsolás túrótortának indult a történet, amikor eszembe jutott, hogy vannak mazsolahisztériától gyötört barátaim is, tehát a mazsola kiesett. Édesítésnek és egyben színesítésnek a saját készítésű szilvalekvár lépett
a helyére, noha ez vizuális átstrukturálást is jelentett: a színek és ízek nem a turó belsejébe, hanem a tetejére kerültek.

Jó vásárt csináltam, végül is elégedetten elmondhatom.

Több kérdés merült fel a túró légies állagával kapcsolatban, amelyekre néhány pontban igyekszem válaszolni:
– hagyományos, morzsás magyar túróból készült, nem ricottából, és nem a Lidl-ben kapható krémes tehéntúróból. Azt inkább a pitékhez ajánlom, nálam ott szépen működött.
– a túrót nem törtem át, éppen azért, hogy ne legyen túl krémes. A kissé morzsás állagnak ugyanis megvan az az előnye – legalábbis jelen receptben –, hogy kevésbé tapad össze, szellősebb lesz, akárcsak a piskóta vagy a kevert tészta, ha teszünk bele réteslisztet is. A nagyobb szemcsék alatt-között több levegő bújik meg.
– a robotgép úgynevezett laposkeverőjével kevertem ki a túrót, de ha ilyesmi nincs kéznél, akkor beválik az öreg fakanál, közepén a lyukkal

A megadott mennyiségből egy 26 cm átmérőjű, vagy 2 darab 18 cm átmérőjű torta süthető, én a két kisebbet szoktam megsütni, mert olyan jól hangzik, amikor azt mondjuk, hogy „ma sütöttem két tortát…“
A tészta ezúttal nem a gyors változatoknál előszeretettel használt kekszmorzsa-alap, hanem valódi tészta, bár kissé hibrid: alapjaiban omlós tészta, de teszünk bele tojást is, és nem hűtjük. Sőt, az elősütésnél – vaksütésnél – a maga pőre mivoltában sütjük meg, nem nyomatjuk le sütőbabbal vagy egyéb nehezékkel.

A tésztához:
25 dkg liszt
12 dkg hideg vaj
6 dkg cukor
1 tojás
1 kiskanál sütőpor
1 csipet só
1 zacskó bourbon-vaníliás cukor

1. Az összes hozzávalót dobjuk forgókéses robotgéppel, és pulzálva működtessük a gépet, amíg a tészta csomóvá áll össze. Ha kézzel készítjük, egy késsel aprítsuk össze a hideg vajat a liszttel, aztán gyúrjunk mindent egyebet bele.

2. Azonnal béleljük ki vele a formát/formákat – én egyszerűen csak kézzel szoktam belenyomkodni a tésztát, szúrkáljuk meg villával, és 190 fokos sütőben süssük 12 percig.

A túrótöltelékhez:
75 dkg tehéntúró (félzsíros)
5 dkg búzadara
2 tojás
1 citrom
1,5 dl tejföl
20 dkg cukor

A tetejére:
10-15 dkg szilvadzsem

1. A tojásokat válasszuk szét, a fehérjékból verjük kemény habot. Az összes többi hozzávalót – a citromnál ez a héját és a levét jelenti – keverjük krémesre 4-5 perc alatt. A tojáshabot is forgassuk bele a masszába.

2. Simítsuk az elősütött tésztalapra, és tegyük vissza a sütőbe. Nagy forma esetében 35 percig, a kisebbek esetében 25 percig sütjük.

3. Kivesszük, a tetejére kanalazzuk a lekvárt, és még 2 perce visszatesszük a grill alá, vagy a kissé magassabb hőfokra (200-210) fokra kapcsolt sütőbe.

 

2 Comments

  1. Kovácsné Molnár Mária Ágnes szerint:

    Ezt szeretem! Nem lacafacázni, gyorsan és jót, normál alapanyagokból!
    Mágnes

  2. Tivadarné szerint:

    Köszönjük a császármorzsa receptjét!

Post a Comment

You must be logged in to post a comment.


____________________________

 

július 2019
H K S C P S V
« szept    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

 

Rémséf: Blumenthal otthon – meg az ötfűszeres kacsamell

Rémséf: Blumenthal otthon – meg az ötfűszeres kacsamell

      A csöndesen, de megátalkodottan excentrikus Blumenthalt nézni ugyan szeretjük, talán a főztjét is megkóstolnánk,...

 
A nagy guacamole-vita

A nagy guacamole-vita

      A guacamole az egyik legjobb nyári (meg téli, tavaszi, őszi) mártogatós, a jellegtelen avokádó lenyűgöző...

 
Portobello csodája

Portobello csodája

      Az ember gyanútlanul azt hihetné, hogy Portobello valami szívbemászó olasz kikötőváros, a Földközi-tenger...

 
A csőre töltött grillszezon

A csőre töltött grillszezon

      A grillezés évről évre egyre kevésbé nemzetidegen a borongós magyar lélektől. Talán ebben a sokat...

 
Babra, magyar!

Babra, magyar!

      Ha egyszer egy üzlet beindul… – szokták sóhajtozni, s Bud Spencernek – azaz Carlo Pedersolinak –...

 
A húsvéti kalács unokahúga: az igazi briós

A húsvéti kalács unokahúga: az igazi briós

      Ha eluntátok, hogy húsvétra kalácsot fonjatok, akkor süssetek brióst, amely nem teljesen úgy készül,...

 
Egy zsák újkrumplit cipel a tavasz

Egy zsák újkrumplit cipel a tavasz

        Konyhánkban évek óta a harmatos lelkű újburgonya meg az ujjaink közül csintalanul ki-kiugráló...

 
 

Német blogok